Ha olyan férfit keresel, aki vonzó, jó humorú, eszes, határozott, érzékeny, remek szerető, ugyanakkor ragaszkodó és romantikus - válts mozijegyet.
Az élet rendje. Születünk, meghalunk. De vajon tényleg az az igazi halál, amikor megáll a szívünk? Amikor nem pumpál több vért az ereinkbe? Vagy vannak, akik addigra már régen meghaltak?! Mert olyan üresek, kiégettek, kiábrándultak belülről, hogy egyszerűen nincs már bennük semmi emberi?
Én már nem is leszek ideges, csak meg kell tanulnom, hogy azoktól az emberektől várjam a legkevesebbet, akiktől a legtöbbet vártam volna.
Van aki a nevét a karjára tetováltatva, aki felvési a suli WC fülkéjének ajtajára, aki azt kiálltja " szeretlek ". én mégis más vagyok. nem tetováltatok, nem vések és nem szólok, de a te neved mégis ott a szívemben.
Isten hozott a féltékenység világában. Belépéskor kapsz egy kis hasogató fejfájást, szinte leküzdhetetlen vágyat, hogy valakit meggyilkolj és egy kisebbrendűségi komplexust.
Nem hordok tűsarkút,
Nincs rajtam egy kiló smink
Nem járok rózsaszin ruhában,
Nem látogatom a szoláriumokat.
Nincs platinaszőke hajam és nem is mű,
A körmöm is természetes, nem hordok az ujjaim végén műanyag karmokat.
Nem vgyok csontsovány, van rajtam felesleg,
De nem rohanok a plasztikai sebészhez, hoz szívja le.
Természetes lány vagyok, fogadd el, szeress így, ha ez nem tetszik, szedd fel Szandikát vagy vegyél magadnak egy Barbie-t!
Nem tudom, megfigyelték-e már ezt a zűrös aranyszabályt az élettel kapcsolatban? Abban a pillanatban, mikor nagy általánosságban minden a lehető legszebben klappol, valami mindig jön és nyakon vág.
Nem múlik. Egyszerűen nem múlik, bármit is tettél vagy mondtál, nem múlik el, nem tudom leállítani. A kezem önkéntelenül is nyúlna feléd, a lelkem ösztönösen hozzád kívánkozik. Olyan, minta megszűnnék létezni. Őrülten hiányzol, és nem tudok ellene tenni, nem tudom, mi ez a dolog, de képtelen vagyok leállítani. Vagy nevezzük a nevén, ez a romlott szerelem. Nem tudom kiölni magamból.
Imádom a könyveket, mert amikor olvasom őket, meg tudok feledkezni mindenről. A könyvekben ott lehetsz, ahol szeretnél, azzal, akit szeretsz.
Azt viszont már réges-rég tudom, hogy ha valami túl szép, hogy igaz legyen, akkor az az is. Ha valaki pontosan azokat a csillagokat ígéri az égről, amikre vágyom, akkor hazudik.
Nem tehetsz ellene... elragad, magával ránt, vonzáskörébe kerülsz, és elnyel, mint valami fekete lyuk, vagy futóhomok. Minél erősebben próbálsz szabadulni, annál előbb leszel véglegesen a rabja. És az egészben a legszörnyűbb: hogy végig ezt akartad.
A barát az attól jó, hogy lehet vele őszinte lenni, kimaradnak a játszmák és a kímélő, hogy-ne-okozzak-fájdalmat-neked hazugságok, nem kell fel- és leépíteni, nem vársz el tőle semmit, és ő sem tőled, megmarad a gondolatok és tettek szabadsága, nem értékel, nem ítél el, nem akar megváltoztatni, egyszerűen a barátod.
Nekem te ne papolj, tudom milyen kemény az élet, darabokra tört szívből többet én már nem kérek! Hevertem úgy a padlón, mint kisgyermek eldobott játéka, tudod, egyetlen egy dolog van, ami kitart mindenki mellett: a saját árnyéka.
Az ember mindig többet akar…valamikor boldogságból valamikor szenvedésből.Nem tanult meg betelni azzal ami éppen neki jár.
Tudod, tényleg olyan vagy nekem, mint a drog... Bár még nem próbáltam ki de ilyennek képzelem el. Hogy mikor az ember anyaghoz jut, boldog, és teljes szívéből örül neki, úgy érzi az egész világ az övé, sőt annál talán több is... Viszont ha nincs... Belehal szinte a vágyakozásba, nagyon hiányzik neki, nem tud nélküle már élni..
Az élet, mint egy vonatutazás. Vannak akik beülnek a mi fülkénkbe, ők a barátaink. Páran velünk tartanak az utazás végéig, de vannak, akik szó nélkül leszállnak az egyik megállónál. Mi meg csak nézünk ki az ablakon, ahogy elsuhanunk mellette.
Megértem én, hogy hajszolod a sikert, hiszen valóban csodás dolog lehet híresnek, elismertnek lenni, tele pénzzel. De a siker nem ölel át és nem bújik oda hozzád este, ha fázol. Remélem egyszer majd ráeszmélsz erre Te is!
Álmok: mindenkinek vannak, néha jók, néha rosszak, néha azt kívánod, hogy elfelejtsd őket, néha ráébredsz, hogy túlszárnyaltad őket, néha úgy érzed, végre valóra válnak és néhányunknak csak rémálmok jutnak. De nem számít miről álmodsz, mikor eljön a reggel a valóság beférkőzik, és az álmaink eltűnnek.
Vidámnak lenni nem egyenlő azzal, hogy minden tökéletes. Csupán azt jelenti, hogy eldöntötted, hogy figyelmen kívül hagyod a hiányosságokat.
A testvér az a lény, akit először nem értesz, majd bosszant, aztán szereted, végül pedig hallatlanul büszke leszel rá.
Te vagy a legjobb barátom, függetlenül attól, hogy milyen messzire sodor el az élet, gondolatban mindig velem leszel.
Bárcsak öt életem volna!.. Akkor öt különböző városban születhetnék, ötször annyi időt tölthetnék gyerekként, öt emberöltőnyi ételt ehetnék, ötféle karrierem lehetne - és ötször szeretnék bele ugyanabba a férfiba!
A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve. Ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb.
Talán nincs is olyan, hogy jó barát meg rossz barát - talán csak barátok vannak, olyanok, akik az ember mellett állnak, ha megsérül, és akik segítenek, hogy ne legyen olyan magányos. Talán értük mindig érdemes aggódni, reménykedni, őértük érdemes élni. Talán még meghalni is, ha úgy kell lennie. Nincsenek jó barátok. Nincsenek rossz barátok. Csak olyan emberek, akik házat építenek a szívedben.
Olyasmi ez, minthogy behurcolják-e őt az arénába, ahol élethalál harcot kell vívnia, vagy emelt fővel, önszántából vonul be. Vannak talán, akik szerint e kettő között nincs lényeges különbség, de igazából ezen a különbségen áll vagy bukik minden ezen a világon.
Hányféle üvegfal létezik bennünk? És hánnyal kell megküzdenünk egy életen át? Hányszor veszíthetünk el valakit? És hányszor önmagunkat?
Az ember olyan, hogy ha ott van az adott helyzetben, nem tudja tökéletesen értékelni azt. Csak akkor jön rá, milyen értékes volt a pillanat, mikor az már csak emlék.
minden napot úgy élek mintha az volna az utolsó, minden mondatot úgy írok mintha nem maradna több szó.
Amikor vele vagyok,amikor ölelem,amikor csókolom,amikor érzem az illatát,amikor fogja a kezem,minden probléma megszűnik körülöttem.Csak arra gondolok,hogy milyen jó vele...a pillanatra,amikor úgy csókol,mint még senki ezen a világon,amikor olyan szorosan magához ölel,mintha sohasem szeretne elengedni,úgy érzed te vagy a világ legboldogabb embere.Semmivel nem foglalkozol, csak vele,csak a pillanatnak élsz.Nem gondolsz a rosszra, ami számíthat belőle,csak rá, egyfolytában.
Azért vagyunk emberek, mert a csillagokat bámuljuk, vagy azért bámuljuk a csillagokat, mert emberek vagyunk? Értelmetlen kérdés. Vajon a csillagok visszanéznek ránk? Na, ez az igazi talány!
Amikor egy pillangó szárnya megmozdul, fuvallat száll végig az egész Földön; amikor egy porszem esik a földre, az egész bolygó egy kicsit súlyosabb lesz - épp így, ha nevetsz, a vidámság úgy terjed körbe, mint a vízgyűrűk a tóban és ha szomorú vagy, akkor a környezetedben senki sem lehet igazán boldog.
Az életem olyan, mint egy kirakós játék, ami most lett igazán teljes, mert megtaláltam az utolsó hiányzó darabkát: Téged.
Tudod miért éppen a bal kezünk negyedik ujján hordjuk a jegygyűrűnket? Mert ez az egyetlen ujjunk, ahonnan egy véna indul és egészen a szívig tart.
Sokszor halljuk: élj az álmaidnak! Kissé már elcsépeltnek hangzik, de vajon van alapja? Tényleg megvalósulhat az álmunk, ha érte élünk? .. Ha lemondunk álmainkról a pénz, hírnév, karrier és más, igazából jelentéktelen dolgok miatt, akkor úgy járunk, ahogy Benjamin Franklin mondta: “Az emberek többsége 25 évesen meghal, de csak 75 évesen temetik el őket”.