Van egy mondat… 

„Szükségem van rád. ” De hogyan? És miért? Egyszerűen azért, mert vagy, létezel, élsz. Mert megnyugtató érzés számomra a létezésed. Nem lehet megmagyarázni, hogy miért. De nem is kell. Önzés ez? Egy picit, talán. Azért van szükségem rád, mert a bennem lévő szeretetnek van szüksége rád. Téged választott, téged akar szeretni. És neked akar adni minden szépet és jót, amit addig összegyűjtött. És ha ez megtörténik, ez számomra mindennél több. Vagyis, valóban, ebben van némi önzés, hiszen mindez engem (is) boldoggá tesz. Ha te boldog vagy, én is az vagyok. Ám ha te is ugyanezt éled meg, akkor már nem önzés, akkor valóban igazzá, tisztává, önzetlenné válik a mondat. 

Létezik ez a mondat.