Sajnálom, de néha féltékeny leszek már annyitól is, ha csak arra gondolok, hogy mással boldogabb lennél, mint velem vagy. Tudom, hogy nem én vagyok a legcsinosabb, legokosabb, legviccesebb és legizgalmasabb lány a világon, de azt is tudom hogy teljesen mindegy milyen sokáig keresnél, sosem találnál még egy embert, aki úgy szeretne Téged, mint ahogy én.
Soha nem leszel számomra Csupán Csak Egy Ember. Mindig is leszel valami,valami fontos,akit sohasem fogok elfelejteni .. Emlékezni fogok rád, mindig, ígérem neked. Legszívesebben átölelnélek és sohasem engednélek el,de már nem tehetem. Mert nem vagy az enyém. Ezt választottam,remélem jobb lesz neked. Az első szerelem mindig nyomot hagy a szívekben,mondják ..Én már tudom,hogy valóban így van. Meg még azt is mondják,hogy az első szerelemtől való elválás nehéz .. nem .. épp ez a nehéz,hogy sohasem válsz meg tőle..a szíved mindig felé húz, de nem szabad már úgy gondolni rá..
Ha mondani akarsz valamit, akkor mondd egyenesen, mert a ködösítés egyike azon dolgoknak, amiket utálok.
Bejegyezte:
Szinti
Címkék:
szomorúság
/
Comments: (0)
Istenem, milyen hamar itt lesz az idő, amikor többé nem látom, nem hallom a határozott, megnyugtató lépteit a házban, nem találom az asztalon a virágait! És mit értem el eddig? Álmodoztam, ringatóztam az élvezetben, ahelyett, hogy megnyertem volna, hogy harcoltam volna érte, hogy örökre magamhoz vonzottam volna! Minden eszembe jutott, amit valaha az igaz szerelemről mondott, száz finom, figyelmeztető szó, száz csendes csábítás, ígéret talán. S én kezdtem velük valamit? Semmit! Semmit!
Nem vagyok más, csak egy jó barát, Ki mindenkinek mindent megbocsát. Ha valami fáj, hozzám jönnek sírni, De, ha nekem fáj, nem hiszi el senki.
A világon mindenkinek szüksége van valakire, akire rábízhatja magát. De olykor-olykor az életben azok, kikről azt hittük, mindig mellettünk állnak, hátat fordítanak nekünk. Ha ez megesik, bámulatos, mire vagyunk képesek, hogy visszaszerezzük őket.
A legnagyobb hiba, amit az életben elkövethetsz, az a folyamatos rettegés attól, hogy hibázni fogsz.
Van egy jópofa olasz vicc egy szegény emberről, aki minden nap elmegy a templomba, hogy imádkozzon a szent előtt azt kérve: "Kedves szent! Kérlek, kérlek, kérlek, hadd nyerjem meg a lottót!" Végül a szobor életre kel, lenéz az előtte térdeplő férfira és azt mondja: "Fiam! Kérlek, kérlek, kérlek, tölts ki egy szelvényt!
- Mintha elveszetted volna a barátod.
- Lehet, hogy igen.
- Tudod, kislánykoromban a téli karneválon elvittem a kutyámat a korcsolyapályára. Ő is elveszett. (...) Egyszer csak elrohant mellőlem, hogy egy nyulat üldözzön a tó túlsó oldalán.
- És elkapta?
- Nem, de visszajött. Azt hiszem, el kellett mennie a tó túlsó végébe, hogy rájöjjön, mellettem sokkal jobban érzi magát.
Szeretnék mélyen a szemedbe nézni és mesélni neked mindenféléről. Hiszen amikor valaki más arcát fürkészed, az olyan, mint mikor saját magadat vizsgálod. Ha félrenézel, azt jelenti, vesztettél. És én nem akarok veszíteni.
Bejegyezte:
Szinti
Címkék:
barátság,
lelki társ
/
Comments: (0)
Nincs csodálatosabb dolog annál, ha az ember szeret valakit, és viszontszeretik. De talán mégis van: ha az ember megtalálja a lélektársát. A lélektárs az a valaki, aki olyan, mint te. Ő az, aki megért, aki érez téged, mint senki más. Ő az, aki úgy szeret, mint senki más, és mindig veled marad, bármi történjen is. Azt mondják, semmi se tart örökké, én viszont szilárdan hiszek abban, hogy van örök szeretet, ami akkor is tart, ha a másik már nincs közöttünk.
Ha tudnád,hogy hányszor nézem meg az adatlapodat fb-n,meglepődnél.Ha hallanád,hogy milyen hevesen kezd verni a szívem amikor meglátlak,ledöbbennél.Ha látnád,hogy mennyire félek mindezt személyesen elmondani neked,szánakoznál.
A lelki szépség oly varázst kölcsönöz az ember egész valójának, hogy az egyszerű megjelenésével meghódítja a szíveket, és barátokat szerez anélkül, hogy tudná.
A pasik olyanok,mint a chips.Belül egyforma,a csomagolásmás.És csak ritkán rejt kellemes meglepetést.Ésaz sem a tiedben van.
Tudod, van, hogy elmegy és nem hagy semmit maga után. Nem búcsúzik el, nem ír levelet. Egyszerűen csak kisétál az ajtón. Te azt hiszed, viccel, nem gondolja komolyan. Vársz, hogy majd nyílik az ajtó és belép. Nem érdekelne a magyarázat: hol volt, mit csinált. Te csak folytatni akarod ugyanúgy. De az ajtó nem nyílik, a telefon nem csörög, és Te ráébredsz, magadra hagytak. Vádolod őt, majd magadat. Keresel valamit, amibe kapaszkodhatsz, amiben reményt lelsz. Meglátod, hogy a kedvenc poharát a szekrényben hagyta. Újra hinni kezdesz, hogy majd eszébe jutsz, és igen hiányozni fogsz neki, végül rájön, hogy nem élhettek egymás nélkül. Mindennap áttörölgeted a poharat, tisztán tartod, hisz bármikor visszatérhet és ismét forró tea mellett beszélgethettek órákat, vagy egyszerűen csak egymás karjában fekhettek az ágyban. De nem jön. Egyre keservesebben telnek a napok. Majd valakitől megtudod, hogy Ő már nem él, nem élvezheti az életet. Rádöbbensz, hogy hiányzik és mennyire szeretted, de már késő, mert nem mondhatod el neki. Összetörik a lelked. Próbálod tartani magad és nem sírni. Otthon aztán földhöz vágod azt, ami reményt adott. Az apró kék poharat.



















